UNIVERSITY SPORTS FESTIVAL BUDAPEST

 

Let’s move together – ezzel a mottóval kerül megrendezésre november 27-én az University Sports Festival Budapest az ELTE és Hallgatói Önkormányzata, valamint az Erasmus Student Network ELTE és a Budapesti Egyetemi Atlétikai Club (BEAC) rendezésében.  Az esemény célja, hogy a sporton keresztül olyan közösségi élményt nyújtson a fővárosban tanuló külföldi egyetemisták számára, mely összeköti a különböző intézményekbe járó fiatalokat a világ minden tájáról. A külföldi hallgatók betekintést nyerhetnek a budapesti egyetemi sportéletbe, kötetlen formában, jó hangulatban próbálhatják ki a legnépszerűbb, legújabb sportágakat.

A BEAC Bogdánfy úti sportcsarnokában megrendezésre kerülő USF Budapesten több mint 10 egyéni sportágat, köztük aerobikot, jógát, polefitnesst, funkcionális köredzést, küzdősportokat, street workoutot, stability workoutot, spinninget, és falmászást is kipróbálhatnak az érdeklődők.

Az egyéni sportágak mellett a csapatsportágakban (röplabda, buborékfoci) intézmények közötti verseny is meghirdetésre kerül, illetve a napot egy változatos feladatokból álló sorverseny zárja. Ez az esemény lesz nap legizgalmasabb pillanata, egyben az USF Budapest fináléja is. Az esemény végén a legsportosabb felsőoktatási intézményt is díjazzák.

Időpont: 2016.november 27. (vasárnap), 14-22 óra között.

Helyszín: ELTE Sporttelep 1117 Budapest, Bogdánfy Ödön út 10./B.

Az USF Budapest várható programja:

            14:00 – 20:00                    egyéni sportok és röplabda, foci (buborékfoci) bajnokságok

20:00 – 21:30                     egyetemek közötti játékos vetélkedő, sorverseny

21:30 – 22:00                     eredményhirdetés és az esemény zárása

A rendezvény Facebook-eseménye: https://www.facebook.com/events/850932371710165/

További információ: usfbudapest@gmail.com

forrás: http://www.beac.hu/hirek/elte/university-sports-festival-budapest/