Jelentkezés oktatóknak

Oktatási mobilitás COVID-19 alatt

 

Oktatási és képzési célú mobilitás

  • A külföldi kiküldetésekre vonatkozó 13/2020. (VII. 08.) rektori-kancellári közös utasítás értelmében a nemzetközi mobilitási programokban történő utazások egyedi elbírálás alapján engedélyezettek.
  • Az engedélyezéshez szükséges feljegyzést a Nemzetközi Oktatási Iroda nyújtja be a mellékelt nyomtatványon a munkáltatói joggal rendelkező vezetőnek (rektor, illetve kancellár), melyet kitöltve kérünk eljuttatni a NOI-hoz. A feljegyzéshez a pályázati űrlapon, a munkahelyi vezető engedélyén kívül az aláírt Mobility Agreement, valamint egy nyilatkozat benyújtására is szükség van.
  • Felhívjuk a figyelmet arra, hogy az előzetes engedély beiktatása meghosszabbíthatja a folyamatot, ezért a mobilitás szervezését még a szokásos 60 napnál is korábban érdemes elkezdeni. Mivel a járványhelyzet folyamatosan változik, az előzetes engedély is feltételes, hiszen előfordulhat, hogy csak röviddel az utazás előtt derül ki, hogy az utazás minden előkészület ellenére mégis meghiúsul.
  • A kormány által elrendelt korlátozások értelmében a vörös zónába eső országokba (ez többségében a KA107-es programban együttműködő partnereinket érinti) jelenleg nem lehet kiutazni. A koronavirus.gov.hu oldalon folyamatosan lehet követni az országok besorolását, mely hetente frissül.
  • Jelenleg virtuális mobilitásra ösztöndíj nem adható, ugyanakkor jelezzék Veres Erzsébetnek, a NOI mb. igazgatójának, ha ez a forma is érdekli Önöket.