Szombathelyi Osztrák–Magyar Nyári Egyetem

Szombathelyi Osztrák–Magyar Nyári Egyetem

2018. július 1–20.

A Bécsi Egyetem Európai és Összehasonlító Nyelv- és Irodalomtudományi Intézetének Finnugor Tanszéke és az ELTE Savaria Egyetemi Központja közös nyári egyetemet szervez osztrák, ill. magyar egyetemi és főiskolai hallgatók számára, akik magyar/német nyelvtudásukat szeretnék fejleszteni. Az ösztöndíjakra a magyar hallgatók közül elsősorban a nem német szakos, első (BA vagy MA) diplomájukat szerző (elsősorban nappali tagozatos) hallgatók pályázhatnak.
Mivel a nyári egyetem nem csupán egy nyelvkurzus, hanem nagy hangsúlyt helyezünk a közös programokra, a tanórán kívüli együtt tanulásra is, olyan hallgatók jelentkezését várjuk, akik a közösség együttes tevékenységében aktívan részt kívánnak venni.
A nyári egyetem idén 27 éves: az első években Keszthely, majd Szeged, idén pedig több mint egy évtizede Szombathely ad otthont a kurzusnak.
A kurzus felépítése: intenzív nyelvtanulási program (naponta 9.00-től 12.30-ig) haladó ill. középhaladó szinten; délutánonként osztrák ill. magyar kultúrtörténeti tematikájú előadások, amelyek a kelet-ausztriai/nyugat-magyarországi régióhoz kapcsolódnak, filmvetítés, változatos szabadidős és kulturális programok.
 
Jelentkezési feltételek a magyar hallgatók számára:
  • a haladó szinthez: alapfokú (A2 szintű) államilag elismert nyelvvizsga vagy annak megfelelő egyéb bizonyítvány/igazolás;
  • a középhaladó szinthez: középfokú (B szintű) államilag elismert nyelvvizsga vagy annak megfelelő egyéb bizonyítvány/igazolás;
  • hallgatói jogviszony egy magyarországi felsőoktatási intézményben, nem német szak;
  • rövid német vagy magyar nyelvű motivációs levél.
 
Ösztöndíj
Az ösztöndíjakat az Osztrák–Magyar Akció Alapítvány biztosítja, amely nem készpénzt jelent, hanem a kurzuson való ingyenes részvételt. Az ösztöndíj elnyerése után a hallgatók szerződést kötnek az alapítvánnyal, amelyben vállalják a kurzuson való részvételt. 
 
Önköltség
A Szombathelyre történő leutazás és a hazautazás költségeit a hallgatók állják. A pályázatok elbírálása után az ösztöndíjat elnyert hallgatóktól 10 000 Ft regisztrációs díjat kérünk átutalni a későbbiekben megadott bankszámlaszámra.
További költségek: zsebpénz, mindenkinek igényei szerint.
A kurzus részvételi díját, szállásdíjat, napi kétszeri étkezést (reggeli, ebéd), a kirándulásokat az ösztöndíj tartalmazza.
 
Jelentkezési határidő: 2018. május 25.
 
A résztvevők létszáma
24 osztrák és 24 magyar hallgató.
A résztvevők a szombathelyi Savaria Egyetemi Központ kollégiumában kapnak szállást kétágyas szobákban (egy osztrák hallgató és egy magyar hallgató együtt), közel a városközponthoz. Az oktatás és az étkezés szintén a központ, ill. a kollégium közelében zajlik.
A kurzus vezetője Csire Márta.
Email: marta_csire@yahoo.de,
tel.: +43 1 4277 43012; fax: +43 1 4277 9430.
További információk a megadott e-mail címen kaphatók.